Truesounds - Goyah live at Justmusic 2012-05-09
Főoldal Hírek DJ-k Live Műsorok Programajánló Partyfotók Fórum Archívum


Ambos

A nevem Tamás Gábor, Budapesten születtem 21évvel ezelőtt, 10évet lehúztam a nagyvárosban, majd egy családi döntés oka folytán leköltöztünk Mikebudára, ami egy kis település Albertirsa közelében. Továbbra is Pesten folytattam az iskolámat és ekkor kezdtem el ismerkedni, beleszeretni a zenélésbe, a djskedés megismerésébe. Van egy barátom Mikebudán aki akkoriban zenélgetett és unalmas óráimban átjártam hozzá tanulgatni. Megmutatta mi, hogyan működik, milyen szempontokra figyeljek, hogyan tudok hangulatot, vázat, mozgalmasságot adni a mixeimnek. Tehát megtanultam tőle mi is az, ami hozzájárul ahhoz, hogy egy zene élvezhető legyen valaki számára és ne a hétköznapok egyvelegével összefollyon. Ezek után kipróbáltam magamat szereplés közben, erre alkalmam Mikebudán jutott pár kisebb buli megtartásában, amik közben azt vettem észre, hogy az emberek élvezik a zene választásaimat, szettjeimet és örömmel fogadnak minden egyes alkalmat, amikor zenélek Nekik.  Ezzel a bíztatással sikerült azt elérnem, hogy továbbra is maradtam a zenélésnél és folytattam amit elkezdtem hobbiból és ezen dolgok hatására a későbbiekben hivatásommá vált a zenélés és eldöntöttem, hogy a további céljaim az életben a zenéléssel kapcsolatosak. Sok küzdelem és szenvedés árán átmentem a buktatókon, de mivel kitartóan célomnak tekintettem ezt a dolgot a csalódások és nehézségek árán úgy érzem, most kezdek oda eljutni, amire eddig vártam, a további sikereim megalapozásához. Természetesen ezen dolgok nem sikerültek volna egy olyan ember bíztatása nélkül, mint a testvérem, aki 6éve segíti a munkámat és azóta szinte egyként, csapatban dolgozva tudunk együttműködni, ami egy nagyon nagy szó, ugyanis ám mégis testvérek vagyunk, ennek ellenére két különböző személyiség, ember, más ízlésekkel. Ez segít minket ahhoz, hogy változatosak legyenek az összeállításaink, több színt vigyünk a zenébe.

Profound

Tamás Zsolti vagyok,  18 éve születtem, 11éves voltam, amikor elkezdtem foglalkozni a zenéléssel, ebből 1 évet töltöttem külön pályán, majd csatlakoztam Gáborhoz és azóta dolgozunk egy csapatként. Ugyanis rájöttünk, hogy együttműködve sokkal sikeresebbek lehetünk és többet érhetünk el, mint külön-külön. Én képviselem a sötétebb, ércesebb hangzást a zenénkben ezzel egy kis egyensúlyt teremtve a stílusok között. Akkor kezdett el érdekelni a zenélés, amikor részt vettem Gábor bulijain és tetszett a djzés hangulata. Sokat néztem, ahogy Gabi keveri a zenéket, miket alkalmaz a zenélés során, majd amikor hozzájutottam a géphez én is kipróbáltam a lesett trükköket azokon a zenéken, amelyek közel álltak a szívemhez. Ezzel kialakult egy egyéni stílusom a megtanult dolgok továbbfejlesztésével. Zenéltem pár alkalommal külön a kezdetekben, de mivel Gábor látta, hogy milyen mixeket rakok össze, tetszettek neki, és megbeszéltük, hogy kipróbáljuk, mit tudunk összerakni, ha egyeztetjük mindkettőnk ízlését, stílusát. Ekkor kezdtünk együtt szerepelni,  zenélni a bulikon, az előrelépés akkor kezdődött, amikor összeálltunk egy dj párossá.

A kezdetekben nem nagyon volt rá lehetőség, hogy zenéljünk, ugyanis ki akarna foglalkozni kezdő djkkel, amikor amúgy is egy millió van belőlük... Ezért nem találtunk jobb megoldást, hogy szerepeljünk, mint , hogy elkezdtünk saját bulikat szervezni. Mikebuda egyszerű hely volt erre, ugyanis meg tudtuk beszélni egy vendéglővel, hogy tarthassunk bulikat. Az internetnetnek és az ismertségi körnek köszönhetően elég sok embert sikerült idevonzani. Többször tartottunk itt bulikat, elkezdtünk egy Party Family nevezetű sorozatot, ahol Zsoltival együtt zenéltünk, de emellett elhívtunk más djket is. Vendégeink között volt Sprit&Mateo, Bohumil, és sok más ismerős dj akinek köszönhettük szintén bulijaink sikerét.

A későbbiekben Albertirsán zenélhettünk a BlackHorse Pubban, és a Dolce Cafeban. Ekkor sikerült megszereznünk a rezidensi szerepet a Dolce Cafeban, aminek köszönhetően nagyobb ismertségre tettünk szert, ugyanis sokan vettek részt a bulijainkon és olyan neves djkkel zenélhettünk, mint Budai, Tommyboy, Kühl és ezáltal jobban terjedt a hírnevünk. A zenekevergetés jó kihívás volt a hétvégékre, azonban az unalmas hétköznapokon is kellett valamivel foglalkozni. Ekkor döntöttünk úgy, hogy összeismerkedünk olyan programokkal, mint a Reason, FL Studio és rájöttünk, hogy nincs nagyobb kihívás, mintha saját magunk alkothatjuk meg a játszani kívánt zenénket, megvalósíthatjuk önmagunkat. Elkezdtük a saját fejünkben már ezerszer elhangzott hangokat összerakosgatni. Itt jön a képbe a saját kreativitás, amikor előjön az a helyzet, hogy adott egy program, amiből kihozhatunk bármilyen hangot és a fejünkben megszületett dallamokat, elképzeléseinket megvalósítsuk és beleadjuk saját magunkat, személyiségünket a zenénkbe. Kezdetekben is már eléggé hangulatos zenét tudtunk összerakni, ugyanis mindig úgy gondoltuk, hogy egy zene akkor lesz igazán mozgalmas, ha megjelennek benne a hagyományos zenei jegyek, így hangszerek is szerepelnek benne, nem csak egy elektronikus vegyület lesz és arról sem érdemes elfeledkezni, hogy manapság nagyon elterjedtek a szövegek a zenékben, ugyanis ezek kicsit lazítják a zene hangulatát, feldobják a számot. Esetleg aki már ismer minket, tudhatja, hogy számainkban dominál a latin hangulat, mind szövegekben, mind hangszerelésben. Amikor már volt egy kis tapasztalatunk, készítettünk egy számunkra ütősnek tűnő zenét. A készítés után eltelt pár hét és rá kellett jönnünk, hogy nem hogy számunkra lett ütős a zene, hanem mások is érdeklődnek iránta, az egyik része a társaságnak a saját rajongóink voltak, viszont amit nagyon nagy szónak mondhatunk Stewe Lawler is felfigyelt a zenére és megtetszett neki. Kapcsolatba léptünk vele és mára ott tartunk, hogy a 2011es Lights Out kiadásán már szerepel a Clarinda című zenénk. Óriási szó, hogy elmondhatjuk, hogy együtt tudunk dolgozni a világ egyik él dj-jével és a Viva Music csapatával. És bízunk abban, hogy a továbbiakban is sikerül olyan számokat kiadnunk, amire felfigyelhetnek jó sokan Magyarországról, mind a világból.

A jelen pedig a következő, sikerült megnyernünk a Justmusic.fm által rendezett 2011es DJ Championshipet, aminek köszönhetően kaptunk egy saját rádióműsort. A műsor címe BrainStorm, amivel minden héten szombaton 18-20 óráig fogunk jelentkezni, ahol megtudhattok még többet rólunk és megismerkedhettek zenéinkkel.

 

Műsorunkat megtaláljátok: www.justmusic.fm/Brainstorm

Facebook elérhetőségünk: http://www.facebook.com/pages/BrainStrom-Radio-Show-Every-Saturday-6-8-PM/245976882130985

Ambos&Profound facebook: http://www.facebook.com/pages/AmbosProfound/135870133105735

Email: ambos.profound@gmail.com



Hozzászólások: