Három stílus, három magyar tehetség, akik az elmúlt években sokat tettek azért, hogy Magyarország  megerősítse a helyét a világ elektronikus zenei térképén. Amikor hazai előadókról beszélünk, rendszerint feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs nekünk egy olyan dj-triónk, mint a románoknak az Arpiar, vagy miért számít nálunk óriási sikernek, ha valakinek a száma bejut az egyébként lesajnált Beaport Top100-ába. Ha jobban kinyitjuk a szemünket, rájöhetünk, hogy korántsem olyan vészes a helyzet.

Mi most három népszerű, de még nem világhírű művészre szeretnénk felhívni a figyelmeteket. Az egyik egy vajdasági fiatalember, Talpai Loránt aka San Laurentino, akinek olyan kiadókón jelentek meg zenéi, mint chicagói Mathematics, vagy a frankfurti Live At Robert Johnson label, Domján Márió (Domyan aka Collective Machine) aki Maya Jane Coles Dj Kicks-én is feltűnt egy remixszel és azóta már saját kiadója is van (Aula Records), valamint Daniel Mehes, aki a progressive house-ból indult, legújabb techno-szerzeményét azonban információnk szerint már Richie Hawtin is pörgeti. Interjúalanyainknak néhány érdekes kérdést tettünk fel, melyek megválaszolásával úgy gondoltuk: közelebb kerülünk a megoldáshoz.

 
Szerinted hol tart ma a magyar elektronikus zene, akár megjelenések, akár rendezvények (fesztiválok minősége, bulik, vagy ezek hiánya) terén. Újságíróként kicsit úgy tűnik, mintha az összes körülöttünk lévő ország elhaladt volna mellettünk.

Daniel Mehes: a lemaradás oka véleményem szerint a hallgatókban keresendő. A fejlettebb országokban a közönség sokkal nyitottabb, befogadóbb és nagyobb érdeklődést mutat az új előadók megismerésére, erre jobban tudnak építeni a külföldi parti- és rendezvényszervező cégek, nem úgy kell összevadászni az embereket, mint egy-egy hazai eseményre. Ez a helyzet pedig kedvez az elektronikus zenei piac szereplőinek. A fesztiválok terén érzésem szerint nem annyira aggasztó a helyzet. Zeneileg nagyon színes rendezvényeket hoznak össze mostanában a szervezők, ahol fellép az iparág krémje és ez természetesen mágnesként vonzza a közönséget. Az underground szcénát viszont picit jobban kellene támogatni, hiszen az ilyen rendezvényken van keret rá. Ha már annyi külföldi nagyágyú kap lehetőséget a hazai és külföldi feltörekvő előadóknak is illene lehetőséget biztosítani. Megjelenések terén azt látom, hogy törünk fel, mint a talajvíz.

Domyan: nagyon összetett dolog és nehezen lehet úgy megfogalmazni, hogy mindenki tisztán lásson.  Kevés olyan szórakozóhely van, ahol hétről-hétre minőségi zenét hallhat a közönség. A jó klubokban  érdekből cselekszik mindenki. Ez egyrészt a gazdasági helyzetnek is betudható, másrészt sajnos már a közönségnek sincs rá akkora szüksége. El kell ismerni: ennyire háttérbe szorult a nem mainstream tánczene. Szerintem Budapesten maximum egy 1000-1200 fős szórakozótábora van az elektronikus zenének, akik célirányosan mennek el bulikba, a többi ember csak odacsapódik, odakeveredik. Ugyanez külföldön nem így van. Persze ott is vannak különböző stílusú bulik, de ott jobban kialakult a zeneszeretet. Bárhová is megyünk Európában, hihetetlen line-upokat látunk nagy nevekkel és új tehetségekkel egyaránt. De itt élünk ,ezt kell elfogadni mert változtatni ezen szerintem már késő. Megjelenések terén egész jól fejlődik a hazai szcéna. Elindult pár kiadó és végre van olyan is köztük amiről mindenki példát vehet,ez pedig a Deep Beep Records.

San Laurentino: a magyar elektronikus zenét kevésbé ismerem, mivel nem Magyarországon lakom, igaz, hét évig ott éltem. Én több mint húsz esztendeje foglalkozom elektronikus zenével, de kezdetektől fogva nyugati hatások révén. Úgy nőttem fel, mint adott esetben egy korombeli német, angol, vagy amerikai zenekedvelő, vagy zenész. A zenéimben sohasem voltak térségünkre jellemző motívumok. A tőlünk nyugatabbra fekvő országok elektronikus zenéjének a kezdetektől fogva olyan helyzeti előnye van, amelyet a keleti térség országai talán soha sem tudnak utolérni, ezért fontos, hogy minden előadó, akinek sikerül valamilyen módon áttörnie ezen a bizonyos vasfüggönyön,  hangoztassa valamilyen módon, hogy honnan érkezett, vagy, hogy melyik az a nemzeti közösség amelyhez tartozik. Én határontúli vagyok, mégis mindenképpen képviselem Magyarországot is Londonban, Chicagóban, vagy éppen Frankfurtban a lemezkiadványaimmal. Minél többen tesszük ezt meg a jövőben, annál elismertebb lesz az ország, illetve azon térség melyben élünk az elektronikus zene nyugati fellegváraiban.

 
Mennyiben nehéz áttörni manapság egy fiatal producernek? Mennyit számít a minőség, marketing, a kapcsolatok? Külső szemlélőként úgy látom,  hogy bár könnyebb eljuttatni a zenét a megfelelő embernek, mint régen, de jobbnak is kell lenni, hiszen ők is többször annyi muzsikát kapnak, mint korábban.

Daniel Mehes: Kétségtelen, hogy itthon nehéz, kicsi a piac és a lapok le vannak osztva. Másfelől sajnos azt látom, hogy nem igazán tisztelik itthon azokat a feltörekvő producereket, akik nemzetközi szinten letettek egy-két dolgot már azt asztalra.  Alapvetően a sikerhez vezető út sokösszetevős a dolog. Egy biztos: tehetség, elhivatottság és kitartás nélkül nem megy, emellett az is jól jön, ha egy fiatal  producer tanácsok formájában támogatást kap egy tapasztalt szakmabeli személytől, mondjuk egy olyan embertől aki hiteles és megbízható. Tapasztalatok nélkül könnyen el lehet veszni, rossz döntésekkel pedig visszafelé is lehet lépni.  A digitális technikák és a zeneszerzésre alkalmas szoftverek elterjedése nyilvánvalóan segítik a producerek munkáját, viszont manapság bárki, (csúnya szóval élve) ’termelővé’ léphet elő különösebb stúdió berendezések vásárlása nélkül. Ez a tömegtermelés sajnos problémákat szül, ami hátráltatja az igazán tehetséges elektronikus zenei producerek feltörekvését. A sok silány minőségű digitális zene miatt rengeteg nagy kiadó nem is nagyon foglalkozik új előadókkal, mert nincs idejük szelektálni a tonnaszámra kapott zenék között. Így eljutottunk oda, hogy csak személyes kapcsolatokon keresztül lehet hozzájuk bejutni. Szerintem egy feltörekvő tehetséges zenész szinte csak szerencsével tud kapcsolatot teremteni nívósabb kiadókkal! Nem elég jónak lenni, kitartóan ostromolni kell kiváló zenékkel a világhálót, hogy felfedezzenek, a kapcsolati tőke pedig nagyon fontos, ajánlások révén is könnyen be lehet kerülni a körforgásba. A web 2.0 minden eddiginél nagyobb teret biztosít a hatékony rajongói bázis kialakítására. Tulajdonképpen a közösségi média előnye, hogy nem is kell a rajongókat megkeresni, az emberek maguk keresik azt, amit szeretnek, vagy szeretnének hallani! Ezért fontos a hype jelenség megteremtése, Ahogy Attila barátom szokta mondani… teremtsd meg az illúziót magad körül!

Domyan: szerintem abszolút nyitott az út mindenki számára, viszont fontos, hogy minőséget képviseljen. Akár már egyetlen jól eltalált zenével el lehet indulni felfelé, a lényeg ,hogy minden lehetőséget ki kell használni úgy, hogy a minőség ne menjen a mennyiség rovására.
 A produceri oldalon szerencsére megmaradtak a helyes arányok. Fontos, hogy foglalkozzon vele valaki, hogy költsön rá, például ne otthon tákoljunk össze egy mastert! Úgy gondolom ,hogy befektetés nélkül az eredmények is nehezebben jönnek, viszont ha igazán jó egy adott zene vagy EP akkor nem lesz nehéz egy jó kiadóhoz bejuttatni. Persze vannak gigalabelek, akiknek kizárólag cd-n lehet eljuttatni a zenei anyagot, de az interneten szinte semi nem lehetetlen. Sok kiadóhoz találni elérhetőséget és probálkozni kell ennyi az egész. A megjelenések után nyilván sok emberrel megismerkedünk és ez egyre jobban bővül ahogy telik az idő. Ez a része nekem kifejezetten tetszik, az elmúlt másfél-két évben nagyon sok külföldi producer barátra tettem szert és folyamatosan dolgozunk együtt.  A zenék sikeressége pedig azon felül ,hogy az adott kiadó mennyit foglalkozik a reklámmal az értékesítő oldalakon is múlik. Hiába szupportálja előre 30 világsztár az adott zenét ha a beatport vagy más site nem biztosít megfelelő láthatóságot a zenének. Így nehezebben lesz sikeres, mintha kap egy kis láthatóságot banner stb. Dj-szemmel viszont csak a kapcsolatok számítanak és semi más. Nagyon ritka az hogy valakinél megcsörren a telefon, hogy meghallgatták hogyan játszol élőben és ezért hívnak meg. Külföldről hamarabb. Itthon az egyik legnagyobb gond hogy a promóterek 90%-a dj. Ha nem hívod meg akkor ő sem hív. Tehát aki nem szervez bulikat az szintén nagy hátrányból indul.Csak azok vannak a körben akik ezt megtehetik és a hangsúly a pénzen van nem a minőságen sajnos.

San Laurentino: A koromból adódóan én már nem tartozom a fiatal generációhoz, de eléggé komplex képem van arról, hogy milyen helyzetben vannak, illetve lehetnek a feltörekvő producerek. Szerintem rendkívül nehéz az áttörés, hiszen rengeteg tényezőnek kell összeállnia ahhoz, hogy a komoly lemezkiadók felfigyeljenek valakire. Nagyon fontos természetesen, hogy különleges, egyéni stílusú és a jelenlegi minőségi követelményeknek megfelelő zenéket készítsen egy fiatal producer. Azonban még akár tucatnyi, jól elkészített zeneszám sem elegendő legtöbb esetben az áttöréshez. Ez főként abból következik, hogy a jelentős és komoly reputációval rendelkező kiadók saját bejáratott művészekkel és zenészekkel rendelkeznek. Nem szívesen engednek tűzközelbe idegeneket és újoncokat. Amíg nincsenek a zeneszerző mögött komoly lemezek, kiadványok és kiadók, addig általában szóba sem állnak az emberrel. Legtöbb esetben még a demó zenéket sem hallgatják meg idegenektől. Ez egyébként a klasszikus 22-es csapdája. Elvárják ugyanis, hogy a zenész ismert legyen és komoly kiadványokkal rendelkezzen, miközben lehetőséget nem igazán biztosítanak. Így pedig áttörni szinte lehetetlen.

Az előző kérdésnél ecsetelt válaszmondatokat, illetve gondolatmenetet folytatva, úgy tűnhet, hogy könnyű eljuttatni a zenéket a megfelelő helyekre. A valóságban ez másként működik. A komoly lemezkiadók rendkívül sajátos elképzeléssel rendelkeznek a modern elektronikus zenéről. Egyrészt megkövetelik az általuk preferált stílusirányzatok maximális tiszteletben tartását. Másrészt általában nem a megszokott jó minőségű, trendnek megfelelő, de sablonos zenékre kíváncsiak. Tehát sokszor még a jó minőség sem elegendő. Tehát annál is többet várnak. Hiszen úgy értékelik, hogy a trendi, nagyon jól hangzó, de számos kiadónál hasonló módon megtalálható zenékre van elegendő producer az ő környezetükben is. Azaz vannak ismerőseik, zenészeik, művészeik akik ezt tudják szállítani. Ha valaki a világ más pontjáról, vagy térségünkből keresi fel őket, attól egyéni stílust, különlegességeket várnak. Akár furcsább, érdekesebb zenéket is, de egyediségük semmiféleképpen nem csaphat át élvezhetetlen anyagokká. Mivel akkor, meg azt mondja a kiadó, hogy igaz, hogy egyedi zene, de nem jó. Nekik ugyanis egyedi stílus is kell és olyan is ami szerintük minőségi.

 
Volt-e olyan pont, amikor azt mondtad, hogy nincs értelme tovább csinálni, illetve mi lendített tovább a helyzeten?

Daniel Mehes: igen, néha-néha van ilyen. De ilyenkor meg kell újulni valahogy. Volt olyan is hogy holtpont idején futott be egy jó szerződés, ami egyből továbblendített. Az is sokszor segít, ha egy ideig nem írok zenét és más stílusú zenéket hallgatok, rengeteg inspirációt és új ötletet lehet ilyenkor nyerni. Ezenkívül szerintem kell egy dolog amivel levezeti az ember a feszültségét, ilyen nekem a színház, és a sport. Ha ezekkel a dolgokkal foglalkozom teljesen kikapcsolódom a zene körforgásából és aztán frissen tiszta fejjel új dolgokat találok ki, új lendületet kapok.

San Laurentino: mivel mind a kezdetek, mind a folytatás nehéz az elektronikus zene, az én esetemben főként a deep house stílus főáramlatában, sokszor adódik egy zenész számára nehezebb időszak. A mélypontok azért vannak, hogy legyenek további céljaink. Ha már az első nehézségeknél feladjuk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy soha nem jutunk el komoly zenei kiadványokig. Személy szerint, én ha az első csalódásnál feladtam volna, akkor ma egyetlen egy lemezem sem volna. A kitartás mindég meghozta a gyümölcsét és talán ez volt ami folyamatosan tovább lendített.

Domyan:  Szerintem minden feltörekvő dj nek sokszor megfordul a fejében,hogy van-e értelme .Természetesen nekem is sokszor eszembe jut, de inkább a dj-zés az, ami elkeserít, látva azt, hogy mi megy itt. Jelenleg a zeneírás tartja bennem a lelket. Fogalmam sincs, hogy mit kellene még letenni arra a bizonyos “asztalra” ahhoz, hogy itthon bárkinek is felnyissa a szemét. Valószínűleg nincs az a mennyiség. Én úgy érzem minden követ megmozgatok annak érdekében, hogy legyek valaki és nem csak fizetek másoknak ezért. Egyedüli magyarként van remixem a M_Nus-nál, a K7 Records DJ Kicks-én. A Collective Machine profilon jött egy Great Stuff megjelenés, egy új labelnél jön egy új bakelit-megjelenésem,a Potobolo Recordsnál már szinte családtag vagyok, és saját kiadónkat is elindítottuk . Nem sorolom fel a diszkográfiámat és a jövőt, de nem érzem, hogy keveset dolgoznék. Az, hogy sokan töltögetik a havi mixeimet és nyomon követnek ,sokan játsszák a zenéimet (híres dj-k is), nem arról árulkodik hogy rossz az, amit képviselek. Nem vagyok sztár, csupán azt nem értem: miért azok kapnak lehetőséget akik 10 db beatport top 100-as zenét lejátsszanak két cd-ről és erre készülnek hetekig. Jelenleg egy klubnak tartozom köszönettel az pedig a Hajógyári Szigeti Dokk Club.

Számotokra mit jelent a siker fogalma? Ha választhatnátok, inkább sok zenét adnátok el, hogy ebből sok pénzetek legyen, ebből aztán lehetne fejleszteni a kütyüket, inkább kevesebb pénz, de bakelit-megjelenés, neves kiadón, esetleg mennyire lelkesít a tudat, ha egyik kedvenc előadótok játssza a számotokat?

Daniel Mehes: A siker fogalma nekem erősen összekapcsolódik a boldogsággal. Nagyon jó lenne, ha életem végig azzal foglalkozhatnék, amiben sikeres vagyok és szeretem is csinálni. Ebben az esetben számomra mindegy lenne, hogy ezt milyen úton-módon érem el. Az mellékes lenne, hogy milyen technikai eszközökkel készül a zene, vagy hogy milyen adathordozón jelenik meg. Mindig változnak a trendek nem tudni, mit hoz a jövő. Természetesen az eladások fontosak (lennének), bár be kell látni, hogy ma a zene már csak az előadó promótálására szól, és bevétel a fellépésekből szerezhető lényegében. Személy szerint szeretnék egy-két nagy kiadóhoz bekerülni ahol hosszútávon nyugodtan alkothatnék. Bakelit-megjelenéseket sem vetem meg, mert valójában ez egy kézzelfogható eredménye a befektetett munkának.

Domyan: számomra az a legnagyobb siker ha egy jó bulin le tudom játtszani a saját zenéim és az ott kapott pozitív reakciók azok amiért megéri csinálni és mindennél többet érnek.Szép is lenne ha ebből meg lehetne élni,de azt csak a fellépésből lehetne megvalósítani ami a külföldi karrierre nézve jelenleg nem lehetetlen.De itthon amig kiöregedett,lébecoló,semihez nem értő dj-k élnek meg (nem is rosszul) a fellépéseikből addig az új generációnak sajnos erre semi esélye nincs.

San Laurentino:  a siker nekem egyet jelent a komoly kiadóknál kiadott lemezekkel. Mind az Egyesült Államokban, mint Nagy-Britanniában, Németországban, vagy Franciaországban a zenészek a lemezszerződésekre, lemezkiadási lehetőségekre vadásznak. Akár 12”-es EP-ről, vagy LP-ről azaz, albumról legyen szó. A zenekedvelők, a valódi zenehallgatók, lemezgyűjtők és természetesen a jelentős lemezlovasok, ugyanis ezeken a lemezkiadványokon fedezhetik fel a jövő zenészeit, illetve a jól ismert előadókat. A lemez egyértelműen hódít nyugaton, térségünkben kevésbé, ez főként az anyagi lehetőségekből, illetve különbségekből adódik. Összegezve nekem a siker egyértelműen a bakelit lemez megjelenés és ez nem feltétlenül jár jelentős anyagi javakkal. Egy lemeznek, főként a jelentős kiadóknál komoly története van. Addig még fizikailag érinthetővé, azaz kézzelfoghatóvá válik egy új kiadvány, sok minden történik. Hosszú és mondhatom, hogy nagyon szép út vezet egy lemezig, abban az esetben ha tényleg megvalósul. Hiszen azzal is kell számolni a mai világban, hogy amit ígérnek nem biztos, hogy teljesül. Még a nagy kiadók sem tartják be sok esetben ígéreteiket, hát még a kisebbek.

Gondoltatok-e már arra, hogy mi lenne, ha megpróbálnátok néha kommersz zenét írni? Nyilván valahol mindenkinek aza célja, hogy híres legyen, de mi az a pont, amire azt mondanátok, hogy na most elégedett vagyok, elértem valamit és mi az amit semmiképp nem vállanátok el?

Daniel Mehes: nem állnak távol tőlem más zenei stílusok, gyerekkoromban gitároztam és a rock zenét kedveltem, majd tinédzserkoromban éles váltás jött és dance zenéket írtam, aztán amikor komolyabban belemélyedtem, jött a progresszív house, most pedig a techno inspirál a leginkább. Nagyon szeretem a változatosságot, szeretek elmélyedni a hangok kavalkádjában. Visszatérve az alapkérdésre, kedvelem a poposabb eladhatóbb dolgokat is, és mivel a techno nem a dallamosságról szól, keresnem kellett más alternatívát arra, hogy ki tudjam élni a dallamosabb zenei oldalamat. A közelmúltban egy profi énekesnővel elkezdtem dolgozni eladhatóbb zenéken, 3-4 zene már majdnem teljesen készen van. Nagyon inspiráló és érdekes a közös munka. Év végére vagy jövő év elejére szeretném ha megjelenne az első EP-nk. Úgy érzem nagyot fog szólni. És mi az amit nem vállalnék már el? Elektronikus zenei producerként a remixfelkéréseket ma már megválogatom. Csak azokat a zenéket remixelem ami inspirál, vagy különösen tetszik. Mindenhez nem adom a nevemet, mivel a minőséget előrébb helyezem a mennyiségnél

Domyan: soha nem szeretném képviselni a kommersz vonalat. Persze egyszerűbb lenne megírni három gagyi slágert és járni az országot egy háromsávos zenével, de valahogy nem tudnám megtenni. Az olyan mintha saját magamnak hazudnék és még el is hinném  szóval semmiképp.

San Lauerentino: a zene terén nem ismerek megalkuvást. Sohasem gondolkodtam azon, hogy kommersz zenéket készítsek. A saját utamat járom, amely lehet, hogy nehezebb, vagy rögösebb a megszokottnál, de jóval értékesebb, ha ezen a nehezebb módon érek el eredményeket. Elkeserítő egyébként számomra ez a látszatvalóság, amely főként az internet segítségével hódit. Elég egyetlen példát említenem és rögtön kiderül, hogy mire gondolok. Addig amíg Move D-t, azaz David Moufangot, az elmúlt másfél évtized egyik legképzettebb és legfelkészültebb deep house zenészét és lemezlovasát, 11 ezren jelölik kedvencnek az ismert közösségi oldalakon és egy a közel húsz éve zeneileg elavult, prog és eurotrance-es vonalat képviselő „világsztárt” (szándékosan nem mondok nevet) 11 millióan, addig nincs miről beszélni. Sajnos egyértelműen kijelenthető, hogy értékválságban élünk.